Skip to main content

A korábbi sikertelenségekért való felelősségvállalás, belátás mellett legalább annyira fontos saját sikereink megünneplése. Időnként érdemes számba venni, hogy mi mindenünk van, amiért hálásak lehetünk. Tapasztalatok szerint életünk legkritikusabb időszakaiban is tudunk találni olyan munkahelyi sikereket, fontos tényezőket, amik miatt szerencsésnek érezhetjük magunkat. Ezek kimondása, megünneplése megerősítést jelent számukra, növeli az önbizalmukat.

A korszerű vezetési filozófia szerint a hosszú távú, kitartó, magas szintű teljesítmény fenntarthatóságának záloga a rövid távú részeredmények és sikerek megtervezése, vagyis a mérföldkövek gondos kijelölése. És ki ne tudná, hogy a mérföldköveknél márpedig meg kell állni, pihenő, értékelő, elismerő szünetet kell tartani, még akkor is, ha lendületben vagyunk.

A savoring néven ismert módszer szerint akár egy film rendezőinek, aktív szerepünk van abban, hogy a pozitív eseményeket előidézzük és felerősítsük, különben azok észrevétlenül elmúlnak és nem fogunk emlékezni rájuk.

Minél több pozitív élményfeldolgozási technikát alkalmazunk a mindennapjaink során, annál elégedettebbek, boldogabbak leszünk, ezért érdemes monitoroznunk önmagunkat, és tudatosan használni a hála vagy az öngratuláció módszerét. Trénerként mégis azt tapasztalom, hogy a résztvevőknek gyakran okoz nehézséget 5 különböző befejezést írni a „sikeres vagyok a munkámban, mert….” kezdetű mondat végére.

Robert Heller sikeres európai vállalatokat elemző könyvében (The 10 Key Strategies of Europe’s Top Companies) az első pontban hangsúlyozza, hogy a sikerek megünneplése az eredmények látványos elismerésének, a tanulságok átbeszélésének, a vállalati közösség építésének és erősítésének is kulcsfontosságú eszköze.

Bár az év vége kitűnő alkalmat biztosít az ünneplésre, az ünneplés maga egy hosszútávú magatartás, amit mindannyiunknak a munkánk természetes részévé kell tennünk. Mindig lesz valami, amiben csapatként kell fejlődnünk, ez is a céges kultúra egy fontos része, de ha egy egész évet várunk arra, hogy elismerjük, hogy mi volt jó, elég nehéz lesz a csapatszellemet fenntartani.

Ha szívesen elsajátítanátok csapatoddal a pozitív élményfeldolgozás technikáit és részt vennétek egy általunk menedzselt workshopon, vedd fel velünk a kapcsolatot!