Skip to main content
Category

LIFT Portrésorozat

LIFT portré IV. – Rajnai Edina

By LIFT Portrésorozat

LIFT Portré IV.

Rajnai Edina

Szakértői portrénk negyedik epizódjában a Lift Projekt egyik alapítójával ismerkedhettek meg, Edinával. Szervezetfejlesztő, tréner, és HR szakemberként gazdagítja csapatunk tudásszettjét. Mindemellett, Edina egy határozott, őszinte, kedves és egyik legempatikusabb tagja a cégnek. Nagyon jól együtt tud gondolkozni és működni a cégekkel és tulajdonosokkal ami az egyik legfontosabb érték a cég működésében.

Hogyan lettél a LIFT csapat tagja, és milyen háttérrel érkeztél ide?

A LIFT csapat alapítói között vagyok, 2017 őszén kezdtünk el komolyabban foglalkozni a LIFT szemléletével, értékajánlatával, jövőképével. Néhány közös munka után én anyaszabadságra mentem, és 2021 őszén csatlakoztam vissza, egy már kibővült csapathoz. A LIFT előtt, illetve eleinte mellette saját, egyszemélyes vállalkozásomat vittem, melynek Beugró a fantázia neve. A Beugró sikeresen segített baranyai KKV-k HR, és szervezeti kihívásiban. Már akkoriban éreztem, hogy hiányzik a csapat ereje, és leginkább, hogy szélesebb szakmai kompetenciákat tudjak kínálni a partner cégeimnek, amihez több szakemberre, többféle nézőpontra van szükség. A LIFT szakértői csapata kielégíti az egykori vágyaimat, úgy érzem jó közegben vagyok, büszkén képviselem a csapatot. 

Milyen kihívásokra adsz választ a munkád során? Mi a te szuperképességed?

A szervezeti szint ami leginkább érdekel, és amiben a legtöbb tapasztalatom van. Stratégia alkotás, a stratégiát hatékonyan kiszolgáló szervezet tervezése, kialakítása, diagnosztika, hatékonyság fejlesztés a fő területeim. Emellett szívesen foglalkozom csoportdinamikával, és csoportos kompetencia fejlesztéssel, workshopoka, tréningeket tartok ebben a témában. Eredetileg HR-s vagyok, KKV-s HR vezető voltam korábban, így a HR-es kérdések hozzám csatornázódnak be általában. 

Milyen képzést végeztél ehhez kapcsolódóan?

HR-es és közgazdász diplomám van. A közgazdasági egyetemen vezetés és szervezés szakon végeztem. Ezen felül elvégeztem egy trénerképző tanfolyamot, mely sokat adott a csoportdinamika megértésében, kezelésében. 

Van olyan pillanat, sztori, amire mosolyogva emlékszel vissza a csapatban és az ügyfelekkel töltött időszakból?

Nagyon inspiráló számomra a tematikák megalkotása, melyet általában többen végzünk, hogy többféle szemlélet, szakértelem kerüljön az anyagba. Minden esetben cégre, és adott szitutációra szabjuk az agendat, ezért olyan izgalmas. 
A terepmunkán pedig kiderül, hogy az elgondolásaink jók voltak -e, hogy el tudtuk -e érni a megbízóval közösen kitűzött célt.  Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a terményt betakarítjuk. Rendkívül fárasztó, mégis nagyon jóleső, feltöltő események ezek. 

Hogyan kapcsolódsz ki, mivel töltődsz a szabadidődben?

Fontosnak tartom az önfejlesztést, önreflexiót, időről időre gyakorlom is amikor szükségét érzem. 
Kis családommal szeretünk kirándulni, a természetben lenni, és ami igazán feltölt, az az utazás, ami kiszakít a hétköznapi rutinból.